esô
az esôcseppek halkan de rendületlenül kopognak az ablakpárkányon. megôrülök, ha még egy reggel erre kell ébrednem. július van és az utóbbi öt hétben csak négy nap nem esett az esô. a virágaim kirohadó félben vannak az erkélyládában. ülök a villamoson a munkám felé és az állomáson óriási tábla mutatja: 9:38 11 C 9:38 11 C 9:39 11 C 9:39 11 C
tavaly ilyenkor apámmal voltunk kint a faháznál. tábortûz, flekken, keresztrejtvény és jó kis szövegelés amikor hirtelen beborult és eleredt az esô. "feleség" meg "mostohagyerek" rohantak fedél alá, apám meg én csodálkozva néztünk egymásra. mosolyogva és egyetértésben bólogattunk, hogy hiszen kis esôbe még senki nem halt bele. lassan és ráérôsen behordtuk a kaját a faházikóba és én közben élvezettel nyalogattam az esôcseppeket ami egy idô után kis csermelyként folyt le arcomon. kioltottuk a tüzet kint és apám újat gyújtott bent. amint leültem elkezdtem dideregni. gyorsan közelebb fészkelôdtem a kályhához és rövidesen forró volt az orrom, de fázott a hátam. fordulj. két perc és fázott az orrom, de perzselt a hátam. hihi. milyen jó is volt. ott kint, minden kényelem nélkül, fogtam a szelet kenyeret a kezemben és haraptam hozzá a szenes húst, a zsír csöpögött még a könyökömön is...és csöppet sem számított hogy kint zuhog az esô...mert apámmal voltam...
...egy másik alkalommal színházból hazafelé menet kapott el az esô. Zs-vel voltam aki zsémbelôdve noszogatott, hogy szedjem már a lábam, hisz elkezdett cseperegni. na és? kérdeztem nevetve és kihívóan. egyre jobban és jobban szakadt az esô én meg egyre mámorosabb lettem tôle. hirtelen kedvem támadt minden pocsolyába beletoccsanni, cipôm és lábszáram csupa sár volt. Zs sem bírta már a komolyságot és csak nevettünk eszelôsen, mintha a világ legjobb szórakozásában lett volna részünk...és csöppet sem számított hogy zuhog az esô...mert szerelmes voltam...
...vagy ugyancsak tavaly mikor anyámmal Spanyolországban voltunk. délután kicsíptük magunkat és kimentünk parádézni a strandi sétányra. egész jól elvoltunk, de ott is hirtelen kerekedett az esô. olyan percek alatt áztunk bôrig, hogy már nem láttuk értelmét menekülni. a hoteltôl messzire voltunk, arra meg gondolni sem mertünk, hogy kávézóba vagy vendéglôbe meneküljünk csurom vizesen. így tehát nyugodtan, ráérôsen folytattuk sétánkat és élveztük hogy egyesek mint csóválgatják a fejüket. egy élmény volt. legalább negyvenöt percig battyogtunk a szakadó esôben, lábunkon cuppogott a cipô minden lépésnél és mondhatom mindketten nagyon csinosak voltunk szorosan ránktapadó nyáriruháinkban...és mindez csöppet sem számított...mert egy szeretett személlyel voltam...
tavaly ilyenkor apámmal voltunk kint a faháznál. tábortûz, flekken, keresztrejtvény és jó kis szövegelés amikor hirtelen beborult és eleredt az esô. "feleség" meg "mostohagyerek" rohantak fedél alá, apám meg én csodálkozva néztünk egymásra. mosolyogva és egyetértésben bólogattunk, hogy hiszen kis esôbe még senki nem halt bele. lassan és ráérôsen behordtuk a kaját a faházikóba és én közben élvezettel nyalogattam az esôcseppeket ami egy idô után kis csermelyként folyt le arcomon. kioltottuk a tüzet kint és apám újat gyújtott bent. amint leültem elkezdtem dideregni. gyorsan közelebb fészkelôdtem a kályhához és rövidesen forró volt az orrom, de fázott a hátam. fordulj. két perc és fázott az orrom, de perzselt a hátam. hihi. milyen jó is volt. ott kint, minden kényelem nélkül, fogtam a szelet kenyeret a kezemben és haraptam hozzá a szenes húst, a zsír csöpögött még a könyökömön is...és csöppet sem számított hogy kint zuhog az esô...mert apámmal voltam...
...egy másik alkalommal színházból hazafelé menet kapott el az esô. Zs-vel voltam aki zsémbelôdve noszogatott, hogy szedjem már a lábam, hisz elkezdett cseperegni. na és? kérdeztem nevetve és kihívóan. egyre jobban és jobban szakadt az esô én meg egyre mámorosabb lettem tôle. hirtelen kedvem támadt minden pocsolyába beletoccsanni, cipôm és lábszáram csupa sár volt. Zs sem bírta már a komolyságot és csak nevettünk eszelôsen, mintha a világ legjobb szórakozásában lett volna részünk...és csöppet sem számított hogy zuhog az esô...mert szerelmes voltam...
...vagy ugyancsak tavaly mikor anyámmal Spanyolországban voltunk. délután kicsíptük magunkat és kimentünk parádézni a strandi sétányra. egész jól elvoltunk, de ott is hirtelen kerekedett az esô. olyan percek alatt áztunk bôrig, hogy már nem láttuk értelmét menekülni. a hoteltôl messzire voltunk, arra meg gondolni sem mertünk, hogy kávézóba vagy vendéglôbe meneküljünk csurom vizesen. így tehát nyugodtan, ráérôsen folytattuk sétánkat és élveztük hogy egyesek mint csóválgatják a fejüket. egy élmény volt. legalább negyvenöt percig battyogtunk a szakadó esôben, lábunkon cuppogott a cipô minden lépésnél és mondhatom mindketten nagyon csinosak voltunk szorosan ránktapadó nyáriruháinkban...és mindez csöppet sem számított...mert egy szeretett személlyel voltam...
...öt héttel ezelôtt amikor még a Görögország utáni kábulat tartott, akkor is táncoltam az esôben...
talán most sem ettôl az örökös esôtôl ôrülök meg, hanem valami egészen mástól...
Comments